Tagsági tájékoztató ’25/29
Tisztelt Tagság! Tisztelt Klubvezetők! Tisztelt Karatékák!
1. SAINO KUPA 2025 – Ippon Shobu Diákolimpia Területi selejtező
Tisztelt Mesterek!
Szeretettel várunk Benneteket a IX. Saino Kupán, mely egyben az Ippon Shobu Diákolimpia Országos Elődöntője is lesz!
Rendhagyó lesz a IX. Saino Kupa, mert a Diákolimpia rendezési nehézségei miatt új formát kellett keresnünk. Az idei tanévtől a megemelkedő költségek és a versenyzői létszámok csökkenése indokolttá tette az Ippon Shobu Karate Diákolimpia lebonyolításának átalakítását. Az Országos döntőt (2026.03.07.) két Országos Elődöntő (ISDO OED) előzi meg:
Mivel az MDSZ létszám arányában támogatja a rendezvényt, így úgy döntöttünk, hogy az idei Saino Kupa, ill. a jövő februári Hódos Imre Kupa lesz a Diákolimpia regionális elődöntő.
Ettől függetlenül a jövő márciusi döntő úgy működik majd, mint eddig, viszont szükségünk van a segítségetekre, hogy létszámot tudjon az Ippon Shobu is produkálni.
Ehhez azt kérjük, hogy a nevezett versenyzőiteket a tornatanárokon keresztül nevezzétek be az MDSZ rendszerébe. A nevezési lehetőség már rendelkezésre áll.
Az UP kategóriába nevezetteket nem kell.
Viszont a versenyen mindenki indulhat, hiszen a mellékelt nevezési lap alapján sorsoljuk majd a versenyszámokat.
Tisztelt Klubvezetők!
IShDO 1. verseny: 2026.12.06. Gödöllő ISDO OED, IX. Saino Kupa Diák Reménységek Versenye
A haladó kategóriák az ISDO Országos Döntőjének lebonyolítása, az utánpótlás kategóriák a régi Saino Kupák kiírása szerint zajlanak majd.
A nevezést Szövetségünk felé a kiíráshoz csatolt nevezési lapon tudjátok megtenni, viszont az ISDO OED‐n induló karatésokat az MDSZ felületen is be kell nevezni az Diákolimpiához hasonlóan, melyhez a tanulók testnevelő tanárai tudnak megtenni. Az Országos Elődöntőkön való indulás egy gyakorlási lehetőség az Országos Döntő Kiírása szerint.
IShDO 2. verseny: 2026.02.14. Hajdúnánás ISDO OED, XVI. Hódos Imre Kupa
A verseny lebonyolításáról, melyet az SKS‐SKDUN Szövetség szervez, amiről később tudunk információkat küldeni.
IShDO Döntó (3. verseny): 2026.03.07. Jászberény
Ismételten kérjük megértő segítségeteket és további kérdés esetén kérjük, keressétek Krepsz Jánost, vagy Ács Tibort.
Melléklet a versenykiírás és a nevezési lap.
2. JKA WF Europe Seminar
Szövetségünkből 13‐an vettek részt a JKA WF Europe szakmai eseményén. Schneider László
Forgó László, Nagy Varjas László, Lőrik Csaba, Józsa Barna, Botos Zoltán, Szabó Norbert, Németh Kitti, Németh Szabolcs, Zsigmond Árpád, Nagy Lóránt, Házkötő Péter, Krepsz János
Az edzéseket OGURA Yasunori és IMAMURA Tomio JKA főinstruktor‐helyettes, valamint AKIYAMA Kyoko instruktor, idei kumite össz‐japán bajnok, kata 2. helyezett tartotta.
A magyar résztvevők eredményei:
- FORGÓ László 7. dan
- Nagy Varjas László Vizsgáztatói C fokozat
- JÓZSA Barnabás Bírói B fokozat
Bírói A fokozat megújítása
- LŐRIK Csaba
- NAGY VARJAS László
GRATULÁLUNK az eredmnényekhez!
3. KOKUSHIKAN
2026‐ben is jön a Kokushikan egyetem csapata. Az időpont Február 18‐28.
Szövetségünk az esemény első felébe tudna bekapcsolódni, várhatóan a 20‐21‐22‐ei (P‐Szo‐V) napokon.
Még várjuk azon egyesületek jelentkezését, akik hajlandóak lennének néhány fiatalt 2‐3 napra vendégül látni, edzést és más programot biztosítani. A Japán fiatalok részt vállalnak az ellátásukban.
Eddig 5 klub jelentkezett.
A részleteket rövidesen egyeztetjük a klubokkal, majd Abe mesterrel.
Akik jelentkeztek:
Revolution SE
Tárnok SE
Életforrás‐dó
Taiyoko‐sen Dojo JKA Karate Klub
Katana SE Ercsi / Jászberény
4. DAN és KVALIFIKÁCIÓS VIZSGA ‐ 2026
A kialakult rend szerint ebben az időszakban van lehetőség a jövő évi vizsgaszándékot bejelenteni.
A Jelentkezés az alábbi google úrlapon történjen 2025. december 5‐ig, viszont kérünk mindenérdeklődőt, hogy
‐ előzetesen szerezze meg mestere, vagy klubja támogatását,
‐ minden vizsgázó küldje be ugyancsak december 5‐ig mailben, world formátumban a kitöltött vizsgalapját,
‐ minden vizsgázó küldje be a szakmai Önéletrajzát, rajta a fényképével és a mestere, klubja engedélyével.
‐ a Shodanra vizsgázók pluszban küldjék be a Budo Passuk azon oldalainak másolatát, ami alapján a személyazonosságuk és a fokozatuk (1. kyu) ellenőrizhető.
https://forms.gle/GG8yVcJ1cnRNWn3T7
Kérjük, a határidőre figyeljetek!
5. ETIKAI Képzés
Szövetségünk a jövő évi szakmai képzés alkalmával a vasárnapi napon, a bírói képzés után tudja megszervezni tagjainak az Etika képzést.
Akik nem rendelkeznek a képzést igazoló oklevéllel, azoknak szükséges és célszerű ezt elvégezni. A képzést az MKSZ keretein belül rendezzük és Kozma Erzsébet fogja tartani.
A kb 2 órás képzés után írásban kell majd igazolni a megszerzett ismereteket. A képzés díja 5.000 Ft/fő, amit a szövetségünk egyben továbbít az MKSZ felé. (Ez független a szakmai képzés díjától!)
Kérjük, hogy az alábbi google űrlapon jelezzétek, ha a képzésen részt kívántok venni.
Határidő: 2025 december 5.
6. ESKA EB
2 versenybíró kíséretében utazik ki a csapatunk (7 versenyző és 2 edző) a portugáliai (Portimao) ESKA EB-re november utolsó hétvégéjén.
Schneider László
Forgó László
Iglódi Bence
Képes-Harjay Sára
Pétervári Kata
Takács Nikolett
Medve Natália
Takács Csenge
Dancs Lora
Németh Szabolcs szövetségi kapitány és
Takács Csaba
7. JKA EB
- május 8‐9 Bergen, Norvégia
- A program mellékletben.
a szövetség elnöksége:
Forgó László, Pusztai Zsuzsa, Nagy Varjas László, Takács Csaba, Krepsz János
Tagsági tájékoztató ’25/29
IX. Saino Kupa
kiírás
IX. Saino
Nevezesi lap
IX. Saino
Információk
Danvizsga-lap Minta
DAN-exam record
Exam Qualif-Form
Gichin Cup rules
